Szerzői jog
Venyige Tanya
A Venyige Tanya, a kiskunsági Orgoványon a puszta szívében található. Immáron a negyedik generáció foglalkozik itt, hagyományos tanyasi gazdálkodást, a 25 hektáros területen. A gazdasághoz szántóföld, gyümölcsös és szőlőültetvény is tartozik, vagyis lényegében itt minden ami erre a tájra jellemző.
A tanyán termesztett zöldségek, gyümölcsök egy részét frissen helyben, másik részét pedig feldolgozva értékesítik. A házigazdák gondos keze munkája által, bor, pálinka és lekvár is készül.
Az eredeti tanyaépületeket, kívülről korhűen újították fel, megőrizve a tradicionális, rusztikus hangulatot. A belső tereket a korszerű vendéglátás igényeinek megfelelően alakították át. Az épületeket körülvevő udvar, Ágnes édesapjának sok évtizedes remekműve, ami mára már igazi ősparkká nőtte ki magát, tökéletes környezetet biztosítva a pihenésre, kikapcsolódásra és feltöltődésre vágyó vendégek számára.
A család alapvető célkitűzése, hogy megőrizzék a tradicionális tanyasi gazdálkodási formát, és egyben minél több emberrel megoszthassák ennek az életformának a nagyszerűségét. Palásti Kovács Ágnes, a tanya "háziasszonya", ökoturizmus szakon végzett a Veszprémi Egyetemen. A többgenerációs családi hagyományokat és tudást, kiegészítette a modernkori vendéglátás elvárásaival, létrehozva ezzel egy autentikus, mégis korszerű tanyasi vendéglátó helyet. Ágnes kenyeret dagaszt fateknőben, fatüzelésű kemencében süt, és sparhelten főz, de ha kell akár traktort is vezet. Mindeközben 3 gyereket nevel és könyvelőként is dolgozik. Szívügye a hagyományos értékek megőrzése és megosztása másokkal. A Venyige Tanya egyik specialitása a kemencében sült a kenyérlángos, házi fokhagymás tejföllel és házi bodza lekvárral, és a házi parasztkenyér.
A gazdálkodás fő "tudora" Mátyás, a házigazda. De természetesen a család többi tagja is kiveszi részét munkában. Ágnes nővére például, noha civilben a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatóhelyettese, szintén részt vesz a tanyai munkálatokban. Mátyás irányítja tehát a gazdaságot, aminek körülbelül a fele, gyümölcsültetvényből áll. Meggy, szőlő, szilva, körte, barack és természetesen almafák sokasága található a kínálatba. A szántó egy részén takarmányt termesztenek, a maradék terület pedig legelőnek van fenntartva.
Az ültetvény jelentős részén bio bodza terem, és azt tervezik, hogy a jövőben az egész tanyát átállítják a biogazdálkodásra, követve a nemzetközi tendenciákat, és belső késztetésüket. A tanyán szinte minden megtalálható, ami ezen a vidéken megterem. A gyümölcsös, közvetlenül az eredeti állapotukban felújított tanyasi épületeket körülvevő parkosított udvar folytatásában terül el. Szőlő, barack, alma mellett, természetesen veteményes is található. Itt minden megterem ami a konyhához szükséges, a sárgarépától a paradicsomig, hagyma, tök, saláta és sok más földi jó. Júniustól októberig, mindig találni valamilyen friss finomságot.
Orgovány, Fels?járás tanya 225, Magyarország
Venyige Tanya
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Értékelés írása